おはようございます。Ohajó gozaimasz(u)    Jó reggelt kívánok.*

おやすみなさい。O-jaszumi naszai.   Jó éjszakát.

こんにちは。    Konnicsi va.    Jó napot kívánok.*      

どうもありがとうございます。 Dómo arigató gozaimasz(u).   Nagyon köszönöm.

こんばんは。 Konban va. Jó estét kívánok.*

はじめまして。 Hadzsimemas(i)te.    Örvendek.*

どうぞよろしく。Dózo jorosiku.     Ajánlom magamat.*

Mindjárt bele is botlottunk a japántanulás első problémájába. Míg mondjuk dánul tanuláskor az embernek leginkább csak nyelvtant és szavakat kell tanulnia, mert a kultúrkör lényegében azonos, addig a japán nyelv tanulásakor meg kell szokni, hogy az eltérő szemlélet és kultúra miatt bizonyos dolgokat máshogy, máskor, esetleg sehogy, vagy éppen többféleképpen mondanak. Érdekesség: japánul gyakorlatilag nincs olyan szó, hogy „megérdemel”. Olyasmit lehet mondani, hogy „Jó, hogy ezt történt vele”.

Óvakodjunk attól, hogy a szójegyzék szavait egy az egyben próbáljuk meg bevágni. Ha csak lehet, mindig jegyezzünk meg az adott szóval egy mondatot, sokkal kevesebb lesz később a félreértés. Hiába jegyezzük meg úgy, hogy a „szamui” a „hideg”, a „szuzusii” pedig a „hűvös”, nem mondhatjuk azt, hogy „ejnye, de szuzusii az idő”, mert a „szuzusii” szó pozitív érzelmeket fejez ki. Úgy kell tehát megjegyezni a két szót, hogy „rossz hideg” és „jó hideg”. Hasonlóan, az „atatakai” szó is „kellemes meleg” és nem egyszerűen „langyos” (a „langyos” szó „kihűlt” értelmére van egy másik szó, a „nurui”). Még egy példa: a „mizu” szó hiába jelenti azt a szótár szerint, hogy „víz”, valójában ezt csak a hideg vízre használják. Nem lehet azt mondani, hogy „forró mizu”, mert külön szó van a japánban arra, hogy „forró víz” („ju”, lányoknak „o-ju”), és hogy tényleg különválik az agyukban a két dolog, a „felforralva és lehűtve fertőtlenített (már hideg) víz” sem „mizu”, hanem „juzamasi”. Tehát ne szavakat tanuljunk, hanem lehetőleg kifejezéseket, mondatokat. Ja, és érdemes már most elkezdeni mondogatni a mantrákat, hogy „Japánban nem az egyén, hanem a csoport a fontos”, meg hogy „a japán kommunikáció társas tevékenység”, sokkal könnyebb dolgunk lesz később.

A fenti mondatok közül a csillaggal megjelöltek szó szerint egyáltalán nem azt jelentik, ami oda van írva magyarul. Többé-kevésbé abban a szituációban használatosak, amikor a megfelelő magyar mondatot mondanánk. Az „Ohajó gozaimasz(u)” például nemcsak délig használható, hanem munkahelyre bemenve, első alkalommal találkozva valakivel bármikor, lévén a jelentése onnan származik, hogy „ő már korábban méltóztatott” (és délelőtt sem mondjuk ugyanannak az embernek kétszer). A „Dózo jorosiku (o-negai simasz(u))” szó szerint „Kérem szíves jóindulatát”, de használatos más értelemben is, például hogy „Adja át üdvözletemet”. A „Hadzsimemas(i)te” pedig az a mondat, amit akkor mondunk, amikor valakivel először találkozunk (mint az angol „How do you do?”).

Egy kis hangtan

A japán nyelvben öt magánhangzó van: a (rövid á), i, o, e (rövid é) és u (lapos ajakkal ejtett ü, mint a törökben, tessék Tarkant hallgatni. Ha valaki ismeri az IPA fonetikai jeleket, akkor a fordított m betűvel jelölt izé). Ne zavarjon meg senkit az átírás, az angolos Hepburn-féle suki deshoo ka semmivel nem autentikusabb, vagy pontosabb, mint a magyarosan átírt szuki desó ka, a magánhangzók kiejtésében nem segít, a mássalhangzókéban meg kifejezetten zavaró néhol. Mi a frászért kell a hosszú „ccs”-t „tch”-nak átírni? Itt a továbbiakban magyaros átírást használunk, hogy segítsük az angolul nem tudókat, meg mert sokkal könnyebb jelölni a hosszú magánhangzókat.

A mássalhangzók túlnyomó része megegyezik a magyarral, néhány apróságra azonban figyeljünk oda. A „fu” szótag „f”-jét nem úgy ejtjük, mint a magyart, a fogakkal az alsó ajakba harapva, hanem valahogy úgy, mintha egy nehéz ládát tennénk le. (Ha valaki szereti a rusnya nyelvészeti kifejezéseket, akkor az f nem labiodentális, hanem bilabiális.) Hasonló a helyzet a „va” szótag „v”-jével. Nincs „l” hang, viszont cserébe az „r” nem pereg úgy, mint a magyarban, ezért normális beszéd közben kicsit „d”-nek, lassan ejtve pedig kifejezetten „l”-nek hangzik. A „ni” szótag „nyi”-nek hallatszik, ugyanakkor a „na”, „ne”, „nu” és „no” teljesen normális „n”.

A japán nyelvben néhány kivétellel nem torlódnak egymás után mássalhangzók (csak ún. „nyílt szótagok” vannak). Éppen ezért a japán nyelv nem is hangokban, hanem szótagokban gondolkodik, van tehát „a”, „i”, „ka”, „ku”, „csi” stb. szótag. Az „n” külön szótagnak számít (és egy kicsit magánhangzónak is), illetve a „j”-sedés (palatalizálódás, „szájpadlásosodás”) külön szótagokként jelentkezik: „kja”, „kju”, „pjo”, „rju”. Vannak aztán még hosszú mássalhangzók, de ezzel vége is a mássalhangzó-torlódásnak. A szótagok hagyományosan az ún. „50 szótag táblájába” (godzsú ondzu) szerveződnek, és senki ne akadjon ki, hogy mondjuk a T mássalhangzó sorában a szótagok a „ta”, „csi”, „cu”, „te” és „to”, a japánok lélekben ezt bizony ugyanannak a mássalhangzónak tekintik. Ez van.

Még egy utolsó megjegyzés, miért írtunk olyasmit, hogy „sz(u)”. Nos, bizonyos szótagok (jellemzően a ku, ki, szu, si, cu) esetében, különösen gyors beszédben a magánhangzók „elzöngétlenednek”. Egy „zöngétlen” magánhangzó persze nem szól, tehát ez valami olyasmit akar jelenteni, hogy az ember a száját úgy tartja, ahogy az a magánhangzóhoz kéne, de ki már nem mondja rendesen. Énekléskor, vagy külön kihangsúlyozva azonban igenis kimondja az ember őket.

 
Egy kis nyelvtan – igék

Kezdjük valami könnyűvel: a japánban nem kell szám és személy szerint ragozni az igéket. Ez persze okoz majd még gondokat, mert a személyes névmásokat sem szeretik annyira használni, mint mi. Igeidő magyar szemmel nézve kettő van (jelen és múlt), kicsit pontosabban négy (mert van normál és folyamatos alak). Sportszerűtlen nehezítésként viszont van külön tagadó alakjuk az igéknek (és majd a mellékneveknek is). Lássuk egy egyszerű példán, a „menni” igén. Egyelőre csak udvariasan beszélünk, csak az udvarias alakokat tanuljuk meg és hagyjuk a folyamatos időket. Az udvarias igealakok a „maszu” segédige ragozásával képződnek, tehát ha egyet megtanultunk, az összeset tudni fogjuk:

 

いきます。 Ikimasz(u). Megy(ek stb.)

いきません。Ikimaszen.   Nem megy(ek stb.)

いきました。Ikimas(i)ta. Ment(em stb.)

いきませんでした。Ikimaszen des(i)ta.  Nem ment(em stb.)

ほんださんきのういきましたか。 Honda-szan kinó ikimas(i)ta ka.  Honda úr tegnap elment?

はい、いきました。Hai, ikimas(i)ta.  Igen, elmentem.

いいえ、いきませんでした。Iie, ikimaszen des(i)ta.  Nem, nem mentem el.

たなかさんあしたいきませんか。Takana-szan as(i)ta ikimaszen ka.   Tanaka úr holnap nem megy el?

はい、いきません。  Hai, ikimaszen.    Nem(!), nem megyek.

いいえ、いきます。   Iie, ikimasz(u).   Igen(!), elmegyek.

 
Megjegyzések:

1. Kérdő mondatot úgy képzünk, hogy a „ka” szócska kerül a mondat végére. Külön kérdőjelet nem kell írni.

2. Az ún. „jelen idő” igazából jövő idejű cselekvéseket (és szokáscselekvéseket) jelöl, csak úgyis minden más japán nyelvtankönyv „jelen időnek” fogja hívni és ha én most úttörök, csak a kavarodás lenne belőle. Azt, hogy „éppen most megy”, tehát a kimondottan jelen idejű dolgokat az angolhoz hasonlóan külön igeidő fejezi ki („itte imasz(u)”).

3. Helytakarékosságból a „-szan” utótagot „úr”-nak fordítottuk, de minden felnőttre használható, tehát nőkre is. Nemcsak vezetéknévhez lehet rakni, hanem keresztnévhez is (Ayumi-szan), sőt, a legtöbb foglalkozáshoz is (o-mawari-szan, rendőr), kivéve a tanárokat, orvosokat és politikusokat, mert azok „szenszei”.

4. A „hai” szót ne úgy jegyezzük meg, hogy „igen”, hanem úgy, hogy „úgy van, ahogy Ön mondja”. Ugyanígy, az „iie” sem egyszerűen „nem”, hanem az előző fordítottja. Így már nagyon könnyű megérteni, miért válaszol a japán fordítva egy tagadó kérdésre, mint a magyar: „Hai, ikimaszen”, azaz „Úgy van, ahogy Ön mondja, nem megyek”, illetve „Iie, ikimasz(u)”, azaz „Nem úgy van, ahogy Ön mondja, elmegyek”.


Most már nem okozhat gondot elragozgatni egy pár igét: „mimasz(u)”, „látni”; „kikimasz(u)”, „hallani”; „simasz(u)”, „csinálni”; „hasirimasz(u)”, „futni”; „tacsimasz(u)”, „állni”; „kimasz(u)”, „jönni”.

 
Egy kis nyelvtan – A va B desz(u)

A magyar nyelv alapmondata egy alanyból és egy állítmányból áll. A japán picit máshogy áll a kérdéshez: alany helyett „témája” van a mondatnak. Önmagában persze a magyar agynak sem szokatlan, hogy egy mondat áll valamiből, amit ismerünk („téma”), és mondunk hozzá valami újat („réma”, állítmány). A japán nyelvben azonban ez kifejezetten meg is jelenik a felszínen: a „va” toldalék jelöli a mondat témáját. (Mivel az angolban lényegében nincsenek ragok, az angol nyelvkönyvek „particle” néven emlegetik a különféle toldalékokat. A magyar nyelvű japán nyelvkönyvek nagy része a Hepburn-féle átírással együtt szolgaian átvette a „partikula” szót... nem kell összezavarodni, ettől ezek még szép derék toldalékok.) Ja, és sportszerűtlen nehezítésként, kizárólag hagyománytiszteletből ezt a témajelölő toldalék „va” szótagot a „ha” szótagjellel írják le (a többi „va”-t nem!).

A „Gabi va ucukusii desz(u)” mondatban tehát van Gabi, a mondat témája (akit ismerünk, rámutatunk, szó volt róla az előző mondatban stb.), és van az „ucukusii desz(u)” („szép”) állítmány. Tökéletes fordítása ugye az lenne, hogy „Gabi, akiről szó van”, vagy „Ami Gabit illeti”, „szép”. Ezt persze minden normális ember úgy fordítja le magyarra, hogy „Gabi szép”, de óvakodjunk attól, hogy az „A va B desz(u)” szerkezetet „A = B” módon jegyezzük meg, mert nagyon hülyén fogunk nézni az első „Vatasi va szakana desz(u)”-hez hasonló mondatnál. Annak ugyanis semmi értelme, hogy „Én hal vagyok”, ugyanakkor vendéglőben rendeléskor az „Ami engem illet, hal” mondatnak annál több.

A „desz(u)” szó a „van” szó nem létezést jelölő, hanem állítmányi jelentése (ilyen/olyan, ez/az vagyok, vagy stb.), ragozása „desz(u)” „deva arimaszen”, „des(i)ta” és „deva arimaszen des(i)ta” (vagy „deva nakatta desz(u)”). Most már egész sokféle mondatot, sőt, kis párbeszédeket is össze tudunk rakni:

 

こんにちは。 Konnicsi va. Jó napot kívánok.

わたしはたなかです。  Vatasi va Tanaka desz(u).    (Én) Tanaka vagyok.

はじめまして。Hadzsimemaste.  Örvendek.

わたしはさぼうです。Vatasi va Szabó desz(u).   (Én) Szabó vagyok.

どうぞよろしく。Dózo jorosiku.  Ajánlom magamat.

 

たなかさんはにほんじんですか。 Tanaka-szan va nihondzsin desz(u) ka.  Tanaka úr japán?

はい、そうです。 Hai, szó desz(u).    Igen, az. (úgy van)

いいえ、そうではありません。  Iie, szó deva arimaszen.     Nem, nem az. (nem úgy van)

 

りえさんはわかいですか。Rie-szan va vakai desz(u) ka.    Rie kisasszony fiatal?

はい、わかいです。  Hai, vakai desz(u).    Igen, fiatal.

 

A „mo” toldalék ugyanúgy működik, mint a „va”, de ismétlődést, azonosságot jelöl, tehát a fordítása „is”, „szintén”:

 

あみさんもわかいですか。 Ami-szan mo vakai desz(u) ka.  Ami kisasszony is fiatal?

はい、そうです。 Hai, szó desz(u).   Igen, az. (úgy van)

あみさんも、りえさんも  わかいです。  Ami-szan mo, Rie-szan mo   vakai desz(u).     Ami kisasszony és Rie kisasszony is fiatal.